A 2BSafe podcast a biztonságról szól, elsősorban a munkavédelem világába kalauzolja el az érdeklődőket. Természetesen nem hagyhatjuk ki a biztonság egyéb területeit sem, így egy-egy epizód során beszélgetünk majd más aspektusairól is.
Podcastunk különkiadásaiban meghívott vendégeinkkel készült interjúk hallhatók majd.
A műsorok között megtalálhatók és elérhetők a Munkavédelmi továbbképzés oldal és az Óbudai Egyetem szakembereivel közösen készített Munkavédelmi Teázó című szakmai rendezvénysorozat előadásai is.
A Riszörcs PhD podcast adásai elsősorban a felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak szólnak, illetve azoknak, akik képzésüket a doktori iskolában szeretnék folytatni. A Biztonságtudományi Doktori Iskola hallgatói, Péter és Ferenc egyetemi és PhD tanulmányaik tapasztalatait mesélik el ebben a podcastben.
A RISZÖRCS podcast lehetőséget kínál arra, hogy csatlakozz a beszélgetéseinkhez és meghallgasd a tapasztalatainkat.
Szeretnénk segíteni abban, hogy kihasználhasd a műszaki képzéseken – főként a doktori iskolában – szerzett tapasztalataink minden előnyét, és elkerüld a hibák és buktatók egy részét.